Rólam

Rólam

BIRTHA ÁGNES VAGYOK, COACH ÉS MEDITÁCIÓ OKTATÓ

Hosszú utat jártam be idáig, mire megérkezhettem abba, melyre a lelkem mélyén vágytam. Az, hogy ez így alakulhatott, nagy szerepe volt életem három nagy alapkövének: a coachingnak, a jógának és a meditációnak.

A coaching segítségével tudatosodtak bennem az erősségeim és a gyengeségeim, melyek olyan felismeréseket hoztak, hogy ezáltal az életem új irányt tudott venni. A jóga és a meditáció rendszeres gyakorlása, pedig megtanított arra, hogy a boldog és kiegyensúlyozott élet elérhető, megteremthető önmagunk számára. Felébresztette bennem az együttérzést mások iránt és felébresztette, azt a belső tüzet, ami újra a tanítás irányába terelt. Sok helyen jártam, tanultam már az életem során, de sehol nem találtam még olyan hatékony és komplex módszert, mint a jóga és a meditáció, ezért örök gyakorló vagyok én is! Tanáraim, mentoraim tudatosították bennem, hogy csak olyan mélységig tudom segíteni a hozzám fordulókat, ahol a saját önismereti utamon eljutottam. Az a típusú coach vagyok, aki a holisztikus szemléletet képviseli. A valódi változás eléréséhez fizikálisan, mentálisan és energetikai szinten is szükséges hatnunk önmagunkra. A test-lélek-szellem együttes harmóniájának megteremtésében, a fejlődésben és az erre való folyamatos törekvésben hiszek.