Tavaszi jóga és meditációs tábor

2024.09.12

Élénken él bennem annak a pillanatnak az öröme és meghatottsága, amikor megéreztem a jóga békességet hozó érzését, amely szépen lassan és finoman visszasegített a belső, stabil nyugalmamhoz. Nem volt többé kérdés, hogy ez honnan jön es miből ered. A rendszeres gyakorlásom tágulásával vált egyre inkabb tudatosabbá és kiteljesedettebbé. Észrevétlenül szőtte át ez az érzés a mindennapjaimat, és még álmomban sem gondoltam volna, hogy ezeket a tapasztalatokat, tudást és technikákat átadom majd egyszer másoknak vagy akár jóga táborokat fogok szervezni és vezetni. A vonzódásom a test élettani és lelki folyamatainak megértéséhez már nagyon korán elkezdődött. 2018-ban kezdett el egyre inkább ébredezni bennem, hogy talán komolyabban érdekelne a jóga és a meditáció mélyebb rétegei. Válaszokat szerettem volna kapni a saját kérdéseimre és tapasztalataimra. Az egyik legbölcsebb és leghitelesebb tanítóhoz vitt az élet és az ő támogatásával lépésről - lépésre bontakozott ki előttem ennek a komplex módszernek az átalakító hatása. Haladtam a saját utamon, a saját tempómban és felismeréseimben. Leginkább Önmagam megismerésében és ezen az úton még mindig szeretek járni, bár nem mindig könnyű ez a folyamat...

Aztán lett egy álmom mélyen a szívemben fellobbant a láng, hogy annyira sokat adott nekem már  a jóga, annyi mindenen átsegített, hogy ezt a tudást csak így "palackba zárni" nem szabad, mi lenne ha apránként tovább adnám. Hat éve már annak, hogy folyamatosan tanulom és képzem magam, ami a mai napig alázatra tanít. Izgatottan vágtam bele ebbe az útba és szeretem ezt az érzést, inspirál a fejlődésre és a tanulásra, hogy a lehető legtöbbet tudjam kihozni magamból és ebből átadni mindazt a tanítványaimnak is, amire  nekik épp akkor szükségük van és segítségül tud szolgálni a saját útkeresésükben. Mélyen megérint az ő sorsuk is, mert csodálom bennük, hogy fejlődni és változtatni szeretnének, ritka kincs ez a mai világban. Egytől egyig hiszek bennük és a fejlődésükben, felszínre kerülnek a bennük szunnyadó bölcsességek, igaz és szép képességek. Ajándék kísérni ezt a folyamatot. Olyan belső erőforrásokat képesek a jóga gyakorlással előhívni, amelyekre biztonságban támaszkodva egyre inkább teljesebbé és  kiegyensúlyozottabbá válhatnak. Ehhez nem csak egy belső elhatározásra, hanem a szív és az elme aktív edzésére is szükségük van, hogy megőrizhessék a belső erejük és a stabilitásunk a változások idején is. A jóga horgony tud lenni a legnehezebb időkben is. A jóga és meditáció gyakorlatok által képesek vagyunk kiszabadítani magunkat azokból az érzelmekből és gondolatokból, amelyek távol tartanak a jelentől és megtanuljuk felismerni, hogy mi igaz a jelen pillanatban. Ebben a csendességben és éber figyelemben próbálunk elidőzni. 

Nagyon szerencsés tanárnak érzem magam, mert igazán csodálatos tanítványaim vannak. Apró közösséget formálunk a jóga táborok alatt és után is, ahol általában nagyon hasonló emberek kapcsolódnak egymással. A tanítás öröme mellett szeretem ezt látni, megélni és kicsit magammal hozni és dédelgetni.

Hálás vagyok ezekért a pillanatokért...

Szeretettel,

Birtha Ági

mentálhigiénénés szakember, jóga és meditáció tanár

A tábor videó megalkotója: Tarján Péter @tarjanp

https://www.facebook.com/agnes.birtha.98